10 fejezet

    10.  fejezet

S

zent este éppen a családommal díszítettük a karácsonyfát, ami most kivételesen a nappali közepén kapott helyet. A faágak tüskéi szúrták a hátamat, ahogyan próbáltam össze dugni a konnektort, és az égősort. Szikrázva illeszkedtek egymásba, én pedig ugrottam egyet. A pulcsiba beleakadtak a tűlevelek, és ahogy megemelkedtem a fa is elmozdult a helyéről. Nővérem aggatott volna egy gömböt az ágra, amikor meg kellett tartania a fát. Csak a gömb pattogását hallottam a parkettán.

-      Basszus! – hallottam nővérem hangját. – A legszebb díszt kellett nekem is leejtenem. – guggolt le a lila gömbért. Amikor csengettek. Kikászálódtam a fa alól, ami nem volt olyan nehéz, mert a fekete cicanadrágom úgy csúszott a parkettán, mint ahogy a kés jár a vajban. Leporoltam magam, és már lenyomtam volna a kilincset, amikor nővérem szólalt meg, miközben a hosszú hullámos hajába túrt, ami miatt mindig is irigyeltem.

-      Nekem miért ilyen? – pufogtam magamban, miközben az egyik kezemmel a hajamat igazgattam. Este beosonok nővérem szobájába, és vágok belőle egy kicsit, aztán felragasztom magamnak. Tökéletes ötlet nem!?

-      Hagyd itt szegény nővéredet úgy van! – ellenőrizte le a gömb oldalait, hogy épek-e. Visszanéztem a bejárati ajtóra, és lenyomtam a kilincset. Gary állt előttem teljes életnagyságban. Eljött a tökéletes pillanat.

„Kevés embert szeretek,

De azok között ott van a neved…”

Annyira szeretlek! ♥
Mint a nutella -t szokás.

A tökéletes pillanat, hogy rávágjam az ajtót. Nem is gondolkoztam, csak automatikusan az orrára vágtam. Nem is vettem volna a lapot, csak nővérem sípol az idegességtől és szinte Hulk-á nem változik, miközben az eddig a térdein ülve felegyenesedjen egy kicsit. Az ajtóra mutatott azzal a paranccsal, hogy: Hülye vagy te hadibarom? Nyisd már ki! – ezt szinte ordította, és a hangja is magasabb lett. Szinte feltéptem az ajtót.

-      Inkább meg sem kérdezem, hogy mi volt ez a produkció. – nézte ugyan úgy a cipője orrát Gary.

-      A szeretet ünnepén nem is lehetnél kedvesebb… - tettem hozzá miközben összefűztem magam előtt a kezemet.

-      Ja, néztem neked jóindulatot, de az eladó azt mondta, hogy neked PONT nem tud adni. – mosolyogtam. – Hogyha ilyen kis dilis vagy, akkor miért jöttél egyeltalán ide? És honnan tudod hol lakom? Nem tudsz nélkülem meglenni? – sorakoztattam fel a kérdéseket, önelégült mosollyal az arcomon.

-      Csak. Onnan, hogy egy isten vagyok, és nélküled még fingani se tudok. – dőlt az ajtófélfának. Én pedig próbáltam visszagondolni a kérdéseimre, hogy mire mi a válasza.

-      Na, oly’ mindegy… - legyintett. – Csak megjöttem és pont. – vont vállat. Én pedig az ajtó melletti komódra pillantottam, ahol az ő ajándéka volt, de nem tudtam, hogy odaadni. Lehet, megtartom. És azon nyavalygok, hogy most épp nála lenne…

-      Próbálok kedves lenni, mert nem ok nélkül jöttem. – elég ok az, hogy megcsókoljon? Mosolyodtam el erre a gondolatra. A kedvesség dologban, meg nem repes.

-      Számodra korábban jött meg a „Jézuska” – rajzolt idézőjeleket a levegőbe.

-      Ha most elsütöd azt a „poént”, hogy te vagy a megváltó, akkor én esküszöm felpofozlak. – mondtam nyugodt hangon.

-      A franc… - hallatszott vissza a szarkazmus a szavaiból. – De most tényleg. – Majd elővett a háta mögül egy kis ajándékos szatyrot, és odanyújtotta. Eddig is akartam a nyakába akartam ugrani, és a földre teperni, akkor most mit tehetnék? Elvettem tőle és azzal a mozdulattal én is levettem a komód tetejéről az ő jutalmát. Majd a kezébe nyomtam, és ha nem is én irányítottam volna a karjaimat, ölelésre tártam, és közelebb húztam.

-      De jó meleg vagy. – tette hozzá. Én pedig a tarkójára vágtam.

-      Na, de nem úgy. – tette a kesztyűs kezét az ütés helyére. Én csak elmosolyodtam és arra gondoltam: Még akkor is amikor olyan hülye úgy megcsókolnám, de barátnője van.

-      Pedig nem az vagyok, aminek hiszel. – várjunk most mire válaszolt? Én az előzőt kimondtam? Biztos, mert nagyon önelégülten vigyorog.

-      Mi? – kérdeztem cérnavékony hangon.

-      Te mondtad nem én. – tette fel a két kezét védekezően.

-      De nem is akartam mondani semmit! – toppantottam. Ez olyan rossz. És szörnyen megalázó érzés. Hasonló érzés, mint amit ki akarsz mondani, de nem teszed fordított esete. Máskor gondolni se fogok semmire, mert csak én jövök ki belőle rosszul. Ameddig én ezen gondolkoztam ő addig már a kocsija ajtaját tárta ki maga előtt.

-      Várj! – kiáltottam utána. – Megkérhetlek valamire? – döntöttem oldalra a fejemet. Hiéna vigyor jelent meg az arcán. Most mit értett félre? Istenem… Nem tesz jót nekem ez az egy pasival vagyok összezárva dolog.

-      Mit értett félre Mr. Barátnőm Van És Csak Rá Kéne Koncentrálnom?  - megforgatta a szemit, és becsapta a kocsija ajtaját.

-      Inkább csak mondd mit akarsz Miss Meg Akarlak Csókolni, De Nem Teszem! – mosolyodott el. Hogy miért tesz olyanokat, ami miatt egyik percben leteperném, másikban meg felpofoznám? Hát… Örök rejtély. Könyvet kéne írnia, hogyhogy is kéne értelmeznem.

-      Korrepetálj angolból! – vettem elő a legszebb nézésemet.

-      Miért kéne? Ötös vagy belőle…

-      De azon a felmérőn múlik a félévi jegyem 75%-a. Rémlik? – vontam fel a szemöldököm mire ő bólintott.