8. fejezet

      8.  fejezet

Kellemes Adventi heteket!
 Kitartás! Mindjárt szünet, és pár "nap"
 és a karácsony is kopogtat.

Ebben a rideg világban ki mer igazán szeretni? A francba, létezik egyáltalán szőke herceg fehér lovon? R.D

Ö

nelégedetten fújtam ki a levegőt az utolsó három órát jelző számokra pillantva. Elmosolyodtam, és azon gondolkoztam, hogy hol késlekedik Gary? Felálltam és kimentem a folyosóra.

-      Hol késlekedsz már? Ha nem kapok kávét rögtön bealszom. – dörzsöltem meg a szemem. – Hol vagy? – nyújtottam el a szót.

-      Berlinben. – jelent meg a folyosó végén Gary.

-      Hát valahogy gondoltam, hogy nem a Bazilika gyóntató székében. – vettem ki a kezéből a kávémat.

-      Azt nem neked hoztam. – lökött meg a vállával miközben elhaladt mellettem. Én elfoglaltam tisztes helyemet, és amikor felpillantottam csak a szitkozódó társamat láttam.

-      Pfff… mi a franc? Mióta van itt ez a gaz? – rúgott a cserébe majd helyet csinált előttem az íróasztalon, és felült az asztallapra. Én csak a széles vállát láttam amin megfeszül a piros kapucnis faék egyszerű pulóver. Finom eséssel omlott a csípőjére.

-      Azt hiszem késő. Előbb kellett volna hoznod a kávét. Három, kettő, egy… Szunya. – csuktam be a szemem, és a homlokom az asztallapra fektettem.

-      Nem ilyen egyszerű az. – éreztem, hogy leszáll. Kinyitottam résnyire a szememet és csak két kék szempárral találtam magamat szemben.

-      Várom, hogy elaludj. – vigyorgott úgy, mint egy hiéna. Riadt tekintettel néztem rá, ő pedig úgy viszonozta ezt, mintha a legegyszerűbb matekos példát rontottam volna el. És ő tudná a választ.

-      Nem megerőszakolni akarlak, hanem rajzolni valamit a homlokodra. – lökte meg a fejemet finoman a mutató ujjával.

-      Ühüm. És szabad tudnom mit? – fedtem el a bennem bujkáló kételyeket.

-      Nem. – rázta meg a fejét halkan nevetve, miközben elnyújtotta a szót.

-      Gondoltam. – suttogtam. – Már csak ezt a három órát kell kibírnom. Veled. – vigyorodtam el.

-      Én is épp annyira szeretlek, mint te engem. – állt fel morcosan. Óh ember, ha tudnád mit mondtál most.

-      Bocsi. – tettem hozzá, ő pedig hátranézett a válla felett, és elmosolyodott. Oké, ez meg lett bocsájtva. – Tudod reggel nyolctól itt lenni egészen éjfélig nem épp kellemes elfoglaltság.

-      Nézd a pozitív oldalát. – kortyolt bele a kávéjába. Csak a szemüvegen átszűrődő sokat mondó szeme látszott csak. Egyben már biztos vagyok. Ha a fejére húzná a tejeskávét akkor is oda lennék érte.

-      Mi lenne a pozitív oldala? – eszméltem fel.

-      Az, hogy itt vagyok. – húzódott végig önelégült mosoly az arcán.

-      Már tököm tudja… - kezdtem.

-      Pislogtál. – nézegette a sarokban álló „gazt”.

-      Hogy a… - csúnyát akartam mondani, de akkor is rávágná, hogy pislogtam, és ahogy nővérem mondja az nem nőies. – Hogyan csinálod? – néztem rá összeszűkült szemekkel.

-      Egy varázsló vagyok. – nézett rám kerek szemekkel. Belőlem pedig kitört a röhögő görcs.

-      Úgy néztél ki, mint egy beszívott mókus. – nevettem tovább.

-      Jó’ van ügyes vagy! – kezdett el tapsolni.

-      Nos… Épp ott tartottam, hogy már nem is tudom hány órája nézegetem a karácsonyfát amit még nem is díszítettünk fel. – mutattam a fára. Olyan diadalittasan állt ott. Az örök zöld ágak, és a fenyő törzse karácsonyi illattal árasztotta el a helységet, és a lentről beáramló mézeskalács is rásegített a karácsonyi hangulatra.

-      Az női munka. – húzta ki magát a munka alól. Megint.

-      Ahogy férfi munka a takarítás is, mégsem csináljátok.

-      Ügye tudod, hogy még nincs ott a pont?

-      De ott van, mert azt mondtam. –vágtam rá.

-      A kis cuki. – morgott tovább, és letette a kávéját az asztalra, és megállt előttem. – Na, nem mész?

-      Elbambultam. – ráztam meg a fejem.

-      Azt hiszed nem vettem észre?

-      Tudom mit veszek neked karácsonyra, drága egyetlen csapattársam! – csaptam össze a kezem. Érdeklődve nézett rám.

-      Egy kis jóindulatot. – kacsintottam rá.

-      Már alig várom. Vajon milyen érzés lehet?! – hülyéskedett tovább, majd elkezdtük díszíteni a fát. 

Amikor végeztünk már elfáradt a kezem.

-       Elszoktam én már ettől. – ültem le a földre, majd néhány másodperc múlva elterültem a parkettán. Csak arra eszméltem fel, hogy Gary guggol mellettem és megcsiklandozza az oldalamat.

-  Esik a hó. – nézett ki továbbra is a nagy üvegen.

Az íróasztalnál álltam az ajtóval háttal és még utoljára az órára pillantottam a vállam felett.

-      Sosem lesz vége. – fújta ki a levegőt, és csak akkor vettem észre, hogy veszélyesen közel áll hozzám. A combunk már majdnem összeért. Felpillantottam rá, amikor találkozott a pillantásunk. Szinte egyszerre néztünk el másmerre. Az én szívem kalapált és alig hallottam a saját gondolataimat. Kifújtam a levegőt és elhatároztam valamit. Megvalósítom az újévi ígéretemet! Megcsókolom! Meg fogom csókolni! Megfogadtam magamnak valamit, és azt be is tartom. Felnéztem rá aki még mindig a padlót fürkészte a tekintetével. Azonnal elbizonytalanodtam. De beszari vagyok basszuskulcs! Megköszörültem a torkom, és inkább a falra néztem. Jól van… Nem törik össze a világ, ha nem tartok be valamit. Az ígéretek a mai világban azért vannak, hogy ne tartsam be őket. Méghozzá magamnak tettem fogadalmat. Még fájdalmat sem okozok senkinek. Csak a szerelmes szívemnek. Elhúztam a számat, és nekitámaszkodtam az íróasztalomnak. Kííínos cseeend… Jóóó’ vaaan… Felnéztem rá, a kezemet ökölbe szorítottam el sem tudtam hinni, hogy mit is akarok csinálni. Teljesen megőrültem. Megenyhült az ujjaim görcsszerű ökölbe szorulása. Meggondoltam magam. Az egyik lábamról a másikra szerettem volna állni, amikor valahogy összeakadtak a lábaim, mint a bukdácsoló őzikének. Biztosítanom kellett valamit. A tenyeremet a mellkasára fektettem. Felnézett rám, én pedig rá.Éreztem ahogyan a mellkasa egyenletesen emelkedik, és azt, hogy az enyém nagyon nem. Most jó, hogy nem mérnek várnyomást. Lehunytam a szemem, és megcsókoltam. 

Nem mondhatom azt, hogy ez volt életem legjobb csókja, mert nem. Főleg úgy, hogy ez volt az első. És még viszonzatlan is maradt. Amint minden porcikám kapcsolt, hogy: SOS, VESZÉLY, TÉNYLEGES BARÁT ZÓNA. Elhúzódtam. Miért nem csókolt vissza? Ez nem csók volt… Én csak ráestem. Öhm.. Pont a csókolni való ajkaira. Ez nem bűn. Csak esetlenség!

-      Bocsánat- suttogtam. Ő csak mély lélegzetet vett. Elfogok süllyedni. Végleg. Mélyen a szemembe nézett nekem pedig kedvem lett volna kirohanni, de belevesztem a tekintetébe. Közelebb lépett hozzám, a derekamra csúsztatta a kezét, és hosszas tétovázás után megcsókolt. Én átkaroltam a nyakát, és hagytam, hogy irányítson. De arra nem számítottam, hogy a kis félénk csókomból ilyen lesz. Ilyen… Hogy is mondjam? Keresem a tökéletes szavakat, erre a tökéletes dologra. Szenvedélyes volt, és nem járt az agyam. Mintha teljesen kiürült volna – jó az nem lehetett nehéz-. Az oldalamon csúsztatta le a tenyerét és felhúzta a lábamat, hogy könnyedén ülhessek fel az asztalra. Átfontam a lábammal a csípőjét. A keze a pólóm alá bújt, és közel húzott. Lehúztam a kapucnis pulcsiját, amit ő lehúzott a karjáról és eldobta. Megtehettem amire már évek óta vártam! Én túrtam bele a hajába, én csókoltam, engem tartott a karjaiban. Az ujjai a nadrágom gombjaira tévedtek és könnyedén gombolta ki őket. Levette a pólóját, pár pillanattal azután rólam segítette le. Arra a pár másodpercre szakította csak meg a csókunkat. Ez kellett nekem. Kicsit elszakadnom, hogy észbe kaphassak, és újra tudjam, hogy mi hogy is van! Amint újra az enyémnek tudtam észbe kaptam. Mi a fészkes jó fenét csinálok? Eltávolodtam tőle, és a homlokomat az övének fektettem. Nem bírtam levakarni a vigyort az arcomról.

-      Nem… nem, nem, nem. –hajtogattam. – Nem. – nyújtottam el a szót, majd leszálltam az asztalról.

-      Mi a franc volt ez? – kérdeztem. De igazából magamtól.

-      Nem értem a problémád. – mondta miközben éreztem a leheletét az ajkaimon. Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy még egyszer és talán utoljára csókoljuk meg egymást. Eltávolodtam tőle, és felvettem a földről a pólóját és hozzávágtam.

-      Most mi van? – tárta szét a kezét.

-      Hagyj gondolkozni! – vágtam rá. Most őszintén az a pasi áll előttem 50%-ban meztelenül, akibe már Isten tudja hány éve belezúgtam. Ki tudna ilyenkor gondolkozni?

-      Neked barátnőd van. – mutattam rá ingerülten bepárásodott szemmel, majd felvettem a pólómat. Megcsuklott a hangom. Épp válaszra nyitotta volt az ajakit, de én úgy döntöttem nem hallgatom meg. Leviharzottam a lépcsőn. A cipőm sarka egyenletesen kopogott a fokokon.