7. fejezet

      7.  fejezet

 

-T

essék? – ismételtem meg egy hangnemmel hangosabban mivel senki sem válaszolt. Mintha csak egy hó gömbben álltam volna. Úgy kavargott minden körülöttem. Csak nem megnyugtató, gyönyörű hópelyhek, hanem fojtogató valóság. Már ott voltam, hogy leülök, és sírok. De nem alázom meg magam. És nem is érdemli meg, hogy utána sírjon valaki. Kirohantam volna, de lecövekelt a lábam. Odabetonozták! Jelent meg a mókás gondolat a fejemben, és lepillantottam.

-      De mondjuk meg őszintén. A szerelemnek ez az ára. – mosolygott tovább. - Boldog Karácsonyt kicsim. – fordult Gary felé, és a két keze közé tudta az arcát. Még ha akartam flegmán is hangozhatott volna, de semmi rosszindulat nem volt benne.

-      Nem itt kéne megbeszélni – szabadította ki magát a szorításából. – Ne rendezz jelenetet.

-      Nem rendezek én semmit. Ez az igazság. – tette a tökéletesen lapos hasára a kezét. Összeszorítottam az állkapcsomat. És azon gondolkoztam, hogy: Istenem, miért büntetik a kannibalizmust?

-      Nem! –emelte meg a hangját, miközben maga elé nézett. Megköszörülte a torkát, és úgy tűnt összeszedte magát annyira, hogy folytassa.

-      Lehet… - fújta ki az eddig benntartott levegőt. - lehet, hogy terhes vagy. De magyarázd már el nekem, hogyhogy a picsába, amikor egyszer sem… Ismétlem… - lépett messzebb tőlünk. Én megmarkoltam az íróasztalom peremét, és próbáltam nem elájulni. Hihetetlen rosszullét tört rám. Lehet, hogy csak a benntartott sírás az oka. Csak nehogy feltörjön vulkánként!

-      Egyszer sem feküdtünk le. Soha. – folytatta Gary.

-      Pont ez a baj! – sziszegett. Felkaptam a fejem, de éreztem már kezdett elmosódni a kép a könnycseppektől a szememben. – Zavar, hogy ennyi lány között vagy. És ne mondd már, hogy nem távolodtál el tőlem. Ja, vagy lehet, hogy nem velem feküdtél le, hanem mással. Az „még jobb” – rajzolt idézőjeleket a levegőbe a lány. Az eddigi mérföldkő mintha visszahúzódzkodott volna a szívemre.

-      Akkor legalább olyat kamuzzál ami hihető. – terelte vissza a témát- Vagy mit hiszel elmész előttem, vagy mellettem, és hupsz terhes leszel? – tárta szét a kezét. Ha ez így menne, akkor már sok gyerekem lenne tőle azt hiszem. De most akkor mi van?

-      Most te ezt érted? – fordult felém a lány. – Úr Isten mi van veled? – lépett hozzám aggódva. – Szarul nézel ki.

-      Kössz. – köhögtem fel szinte a választ.

-      Kérsz egy pohár vizet?

-      Nem jól vagyok. Lehet, csak összeettem valamit. – vettem egy mély levegőt. És mosolyt erőltettem magamra, majd Garyre pillantottam. Valami bujkált a tekintetében, én viszont elpillantottam.

Kénytelen leszek bohócot csinálni magamból a karácsony előtti utolsó tesi órán és egy erős narancssárga gumilabdát vaktában vagdosni a palánkhoz.

-      Csak arcon ne találjon el, kérlek! – néztem a plafonra, és eldobtam a labdát. – Persze miért is ne? – pöröltem felháborodottan a levegővel, miközben mindenki más szépen csinálta a gyakorlatot. Azt hiszem az egyetlen sikerélményem, azaz a tesi óra lesz, amikor négy pontot szereztem a csapatnak. Egyetlen sikerélmény volt. Muszáj volt feljegyezni. Hány éve is volt? Ez a csoda ötödikben történt. Lehet, ha felkaptak volna, még vittem is volna ezen a téren. Dühömben a frufrumba túrtam, ami rögtön vissza is hullott a homlokomra.

-      Rosszul csinálod.

-      Oh, nem mondod. Micsoda megfigyelés. – pördültem meg a bunkó mondatom után. Egy fehér pólóba bújtatott mellkassal találtam magam szemben. Úgy akartam folytatni, hogy: Ha nem mondod Gary, akkor hülyén halok meg. – de elrendítettek a „beton biztos” tervemtől.

-      Öh…

-      Igen? – állt még mindig közel hozzám. Most azt akarja, hogy ellépjek?! Mert most csak egyben vagyok biztos. Vagyis ha jobban belegondolok kettőben. Ne ítéljetek el, belevesztem az illatába! Az egyik tény az, hogy lány vagyok a másik meg az, hogy szörnyen kell nekem, hogy magam mellett tudhassam. Megráztam a fejem, és elhátráltam. Megigazította magán az izom pólót ami csak neki állt jól a teremben. Majdnem az összes fiún olyan lógott, de nekik csak ropi mutogató. Gary - nek – a francba – tényleg volt minden féle epsz -e ahogy nővérem mondaná. Nem kigyúrt izomagy féle típus, hanem olyan, ha például egy pohár vízért nyúl akkor megfeszülnek az izmok, és én akkor halok meg.

-      Így soha nem fogsz betalálni. Ha megvan egy jegyet javítanak a jegyeden. Lebegjen ez a szemed előtt. – villantott félmosolyt. Majd megpróbálta úgy bedobni ahogy én. Tényleg nem ment be.

-      Látod?

-      Őszintén? – kérdeztem úgy, mint egy ma született bárány.

-      Nem úgy értem, mert vak vagy, mint én, de – neki jól ál a szemüveg, tényleg megnyugtató érzés. – nem talált be egy ekkora Isten se, mint én. – vigyorgott diadalittasan. Megforgattam a szememet. Ego a csúcson.

-      Szívesen mondanám, ha az Egódról leesnél az IQ-dra szörnyet halnál, de nem mondom. – vigyorogtam.

-      Ha-ha-ha-ha – nevetett tényleg úgy, mintha a világ legnagyobb viccét mondtam volna. Mi a buktató? - Nem. – mondta megkomorodva. 

majd odasétált hozzám, én pedig néztem ahogy az emberek kiszállingóznak a teremből.

-      Figyelsz? – tapsolt egyet előttem, miközben mögöttem állt.

-      Igen főnök. – tisztelegtem.