15. fejezet
II. felvonás
„Nevezheted ezt barátságnak, de ha szerelem a
neve, adj
neki szárnyat!”
Dóri:
Senki sem
titkolhatja a gyorsabb szívverését, a remegését, a hirtelen beszívott levegő
jelentését. Ha tapasztalod magadon, sajnálattal közlöm…
Szerelmes
vagy, barátom.
Gary:
„Nézem még,
ahogy tűnik el,
Várom rég,
de az idő nem jön el…
Csak múlik…”
Éreztem őt magát, és gyorsabban vert a szívem
csak arra bírtam gondolni:
-
Nem léptem
át a határvonalat! – majd a kis hang a fejemben kaján vigyort öltött, felvonta
a szemöldökét, és azt mondta:
-
Ha nem
lépted át, akkor miért kalapál a szíved? – megráztam a fejem, és letekertem az
ásványvizes üveg kupakját. Erre még hozzá is tette, hogy: Miért jár át
melegség, ha megcsókolod?
Folyton csak Ő járt az eszemben, és már
annyira hülyének éreztem magam, hogy egy kurtán-furcsán megjelent ötletet
rögtön megvalósítottam. Befutottam a fürdőbe elfordítottam jobbra a csapot, és
beálltam a jéghideg víz alá. Összerezzentem, ahogy a hátamhoz csapottak a
vízcseppek. Rögtön kiugrottam a zuhanyzó kabinból, és alattam a járólapon egy
széles tócsa jelent meg, amely az egész testemről csepegő víztől csak
szélesedett.
-
Megőrültem.
– borzongtam meg, majd magamra terítettem a törölközőmet.
„Mit kéne tennem, hogy ne rád gondoljak,
…
Mit csinálsz éppen, kivel és hol vagy,
A belső zene ver, egyre hangosabb,
Háttal állok, de látom az arcodat…”
Dóri:
Egy munka kapcsolat először gyanúsan könnyűnek
tűnik, és azt kérdezhetjük, hogy: Minek egy kapcsolat?
Pedig a világ egyik legnehezebb, legnagyobb
felelősséggel
járó dolga.
Az első probléma, meg kell játszania két embernek,
hogy egyedülálló
személyek, majd mindenkinek
több kell. A legfojtogatóbb dolog: Féltékenység.
És csak az érzelmek szárnyán tud kialakulni.
-
Elegem van
abból, hogy folyton felhívsz! – tártam szét a két kezem, és Garyre meredtem. De
az még jobb is, mert ha nem hívsz, akkor meg várom, hogy tedd! Már a zuhany
alatt is rád gondolok, de nem úgy, ahogy te gondolod! – daráltam. – Néha elfelejtem,
hogy fürödtem-e már, és meg kell ismételnem. Elegem van ebből az egészből!
Érted? – úgy hangsúlyoztam, hogy költői kérdésnek is lehetett felfogni. Csak
hallgatott. A szemébe néztem. Mintha egy szürke felhő borult volna a kék szemi
elé. Az én szemem előtt is felhő lebegett, aminek esőt kellett volna hullatnia.
Éreztem, hogy fojtogatja a torkom a sírás. Megráztam a fejem, és kikerültem,
ahogy becsaptam az ajtót, a vállam felett vissza pillantottam, és láttam, hogy
nézi a távolodó alakom.
„ Engednélek, de képtelen vagyok…”
Ahogy a szél szállítja a leveleket, úgy szállnak el fájdalmas érzelmek, szívem most már nem terheled, csak annyit mondok: ÉG VELED! |