9.fejezet

Kellemes Karácsonyt Kívánok minden kedves olvasómnak! ♥

           9. fejezet

Áldott karácsony. Minden értelemben?

M

egforgattam a szemem annak tudatában, hogy szent este előtt még nekem a város főterére kell mennem karácsonyi műsorra. Méghozzá azt a roncsot, nevezzük színpadnak, még azt is fel kell díszíteni. Kifújtam a levegőt, és megálltam a még teljesen csupasz színpad előtt. Muszáj volt megtennem. Körülnéztem, alaposan, és az első fa deszkát leteszteltem. Egy alaposat belerúgtam. Nekem jobban fájt, mint neki. Felhúztam a lábam, és leültem a színpadra.

-      Ne ítélj a látszat alapján! – sziszegtem. De ha most összeszakad alattam, akkor én egy hiszti roham után itt hagyom. Az igazgató fekete áramvonalas gondosan ápolt fekete kocsija tele volt karácsonyi díszekkel. Műfenyő, égősor, cukorka bot, kisdoboz, nagydoboz, minden volt rajta. Megkerültem a színpadot és levettem a kocsi tetejéről egy dobozt, hogy segítsek. Leraktam a stabil, de romhalmaznak tűnő deszka tákolmány mellé majd újabbért mentem. Felnéztem a színpadra, és csak pár srác próbálta összerakni a műfenyőt. Gary a dobogón állt, és onnan nézte a szám szerinti három srácot, akik nem boldogultak a fával. Nem ám segített volna nekik. Csak összehúzta magán a fekete kabátot.

-      Csórikáim! – mosolygott diadal ittasan.

-      Akkor sem kell segítség Őnagysága! – ordított le a színpadról a vörös hajú srác. Jé ő is itt van! Észre se vettem. Hupsz!

-      Ha kellene, akkor se segítenék te hadibarom. – mosolygott rá negédesen. A srácnak elege lett, és puffogva nyargalt a színpad elejéhez. Most adódott az első alkalom, hogy neki kell lenéznie Rá. Vagy bárkire is. Nem épp egy égi meszelő. És nekem addig kellett várnom, hogy leessen aminek kell! Azonnal öles lépésekkel megfogtam Gary karját és arrébb vonszoltam.

-      Mi volt ez? – kérdeztem összevont karokkal.

-      Ezt a kérdést nem neked kéne feltenned véleményeim szerint! – fonta ő is össze a karjait.

-      Mi ez? – kérdeztem nyugodt hangon. Tényleg nem tudtam mi ez a civakodás közöttük, de hogy már nem is tudom mióta ezt hallgatom… Már sok.

-      Semmi. – maradt ugyan olyan szűkszavú.

-      Mi ez a területféltési vita? – néztem rá.

-      Területféltési vita! – csapta össze a két kezét, miközben nevetett – Összepisálom magam. – majd megkomorodott. – Nem, ez nem az.

-      Peeersze. És amikor mosdóba mész, akkor meg kinyitod Pandora szelencéjét. – helyeseltem.

-      Pontosan. –ekkor lett volan kedvem feltenni a„Szeretsz?” kérdést. Mg morcosan is jól nézett kis. A vastag sállal a nyakában, a fekete kabáttal, a sötét kesztyűvel a kezén. Élvezet volt számomra végigmérni is. Közelebb léptem hozzá, és a képébe másztam, és lehúztam, hogy a szemébe nézhessek.

-      Csak döntsd el mit akarsz! – majd otthagytam. Ha nem tudja mire céloztam, akkor egy barom.

MERRY XMAS!

Pár órával később - amikor már kellőképpen átfagyott a szoknyában a lábam- elkezdődött az előadás is. Én a színpad mellett álltam, egy cukorka bot erdő közepén, és néztem a nagyszabású „show- t”. Már ötödszörre helyeztem át a súlyomat egyik lábamról a másikra, amikor végre vége lett az egyik táncos előadásnak. Eret vágni volt kedvem abban a helyzetben… Mi ez? Ezt nevezik előadásnak? Szerintem csak valami van a nadrágjában, amitől ugrálással akar megszabadulni. Az előadásra egyre kevésbé figyeltem és csak azon agyaltam, hogy azóta nem beszéltünk amióta otthagytam. Nagy valószínűséggel most is valahol a hátam mögött áll. Lehet, hogy csak pár méterre, de akkor sem nézek hátra. Azért sem. Körülnéztem – szigorúan csak magam mellett – és csak én voltam az a balek, aki figyeli ezt a mocskot. A cipőmet néztem, amikor egy életnagyságú cukorkabot kúszott a derekamra. Majdnem felsikítottam, de belém fagyott a szó.

Megcsókolt. Végre. Átöleltem a nyakát, és akkor már nem is számított sem az, hogy leesett a sapkám, és hogy megfagyott a lábam, mert hozzá bújhattam.