10 fejezet

    10.  fejezet

S

zent este éppen a családommal díszítettük a karácsonyfát, ami most kivételesen a nappali közepén kapott helyet. A faágak tüskéi szúrták a hátamat, ahogyan próbáltam össze dugni a konnektort, és az égősort. Szikrázva illeszkedtek egymásba, én pedig ugrottam egyet. A pulcsiba beleakadtak a tűlevelek, és ahogy megemelkedtem a fa is elmozdult a helyéről. Nővérem aggatott volna egy gömböt az ágra, amikor meg kellett tartania a fát. Csak a gömb pattogását hallottam a parkettán.

-      Basszus! – hallottam nővérem hangját. – A legszebb díszt kellett nekem is leejtenem. – guggolt le a lila gömbért. Amikor csengettek. Kikászálódtam a fa alól, ami nem volt olyan nehéz, mert a fekete cicanadrágom úgy csúszott a parkettán, mint ahogy a kés jár a vajban. Leporoltam magam, és már lenyomtam volna a kilincset, amikor nővérem szólalt meg, miközben a hosszú hullámos hajába túrt, ami miatt mindig is irigyeltem.

-      Nekem miért ilyen? – pufogtam magamban, miközben az egyik kezemmel a hajamat igazgattam. Este beosonok nővérem szobájába, és vágok belőle egy kicsit, aztán felragasztom magamnak. Tökéletes ötlet nem!?

-      Hagyd itt szegény nővéredet úgy van! – ellenőrizte le a gömb oldalait, hogy épek-e. Visszanéztem a bejárati ajtóra, és lenyomtam a kilincset. Gary állt előttem teljes életnagyságban. Eljött a tökéletes pillanat.

„Kevés embert szeretek,

De azok között ott van a neved…”

Annyira szeretlek! ♥
Mint a nutella -t szokás.

A tökéletes pillanat, hogy rávágjam az ajtót. Nem is gondolkoztam, csak automatikusan az orrára vágtam. Nem is vettem volna a lapot, csak nővérem sípol az idegességtől és szinte Hulk-á nem változik, miközben az eddig a térdein ülve felegyenesedjen egy kicsit. Az ajtóra mutatott azzal a paranccsal, hogy: Hülye vagy te hadibarom? Nyisd már ki! – ezt szinte ordította, és a hangja is magasabb lett. Szinte feltéptem az ajtót.

-      Inkább meg sem kérdezem, hogy mi volt ez a produkció. – nézte ugyan úgy a cipője orrát Gary.

-      A szeretet ünnepén nem is lehetnél kedvesebb… - tettem hozzá miközben összefűztem magam előtt a kezemet.

-      Ja, néztem neked jóindulatot, de az eladó azt mondta, hogy neked PONT nem tud adni. – mosolyogtam. – Hogyha ilyen kis dilis vagy, akkor miért jöttél egyeltalán ide? És honnan tudod hol lakom? Nem tudsz nélkülem meglenni? – sorakoztattam fel a kérdéseket, önelégült mosollyal az arcomon.

-      Csak. Onnan, hogy egy isten vagyok, és nélküled még fingani se tudok. – dőlt az ajtófélfának. Én pedig próbáltam visszagondolni a kérdéseimre, hogy mire mi a válasza.

-      Na, oly’ mindegy… - legyintett. – Csak megjöttem és pont. – vont vállat. Én pedig az ajtó melletti komódra pillantottam, ahol az ő ajándéka volt, de nem tudtam, hogy odaadni. Lehet, megtartom. És azon nyavalygok, hogy most épp nála lenne…

-      Próbálok kedves lenni, mert nem ok nélkül jöttem. – elég ok az, hogy megcsókoljon? Mosolyodtam el erre a gondolatra. A kedvesség dologban, meg nem repes.

-      Számodra korábban jött meg a „Jézuska” – rajzolt idézőjeleket a levegőbe.

-      Ha most elsütöd azt a „poént”, hogy te vagy a megváltó, akkor én esküszöm felpofozlak. – mondtam nyugodt hangon.

-      A franc… - hallatszott vissza a szarkazmus a szavaiból. – De most tényleg. – Majd elővett a háta mögül egy kis ajándékos szatyrot, és odanyújtotta. Eddig is akartam a nyakába akartam ugrani, és a földre teperni, akkor most mit tehetnék? Elvettem tőle és azzal a mozdulattal én is levettem a komód tetejéről az ő jutalmát. Majd a kezébe nyomtam, és ha nem is én irányítottam volna a karjaimat, ölelésre tártam, és közelebb húztam.

-      De jó meleg vagy. – tette hozzá. Én pedig a tarkójára vágtam.

-      Na, de nem úgy. – tette a kesztyűs kezét az ütés helyére. Én csak elmosolyodtam és arra gondoltam: Még akkor is amikor olyan hülye úgy megcsókolnám, de barátnője van.

-      Pedig nem az vagyok, aminek hiszel. – várjunk most mire válaszolt? Én az előzőt kimondtam? Biztos, mert nagyon önelégülten vigyorog.

-      Mi? – kérdeztem cérnavékony hangon.

-      Te mondtad nem én. – tette fel a két kezét védekezően.

-      De nem is akartam mondani semmit! – toppantottam. Ez olyan rossz. És szörnyen megalázó érzés. Hasonló érzés, mint amit ki akarsz mondani, de nem teszed fordított esete. Máskor gondolni se fogok semmire, mert csak én jövök ki belőle rosszul. Ameddig én ezen gondolkoztam ő addig már a kocsija ajtaját tárta ki maga előtt.

-      Várj! – kiáltottam utána. – Megkérhetlek valamire? – döntöttem oldalra a fejemet. Hiéna vigyor jelent meg az arcán. Most mit értett félre? Istenem… Nem tesz jót nekem ez az egy pasival vagyok összezárva dolog.

-      Mit értett félre Mr. Barátnőm Van És Csak Rá Kéne Koncentrálnom?  - megforgatta a szemit, és becsapta a kocsija ajtaját.

-      Inkább csak mondd mit akarsz Miss Meg Akarlak Csókolni, De Nem Teszem! – mosolyodott el. Hogy miért tesz olyanokat, ami miatt egyik percben leteperném, másikban meg felpofoznám? Hát… Örök rejtély. Könyvet kéne írnia, hogyhogy is kéne értelmeznem.

-      Korrepetálj angolból! – vettem elő a legszebb nézésemet.

-      Miért kéne? Ötös vagy belőle…

-      De azon a felmérőn múlik a félévi jegyem 75%-a. Rémlik? – vontam fel a szemöldököm mire ő bólintott.

9.fejezet

Kellemes Karácsonyt Kívánok minden kedves olvasómnak! ♥

           9. fejezet

Áldott karácsony. Minden értelemben?

M

egforgattam a szemem annak tudatában, hogy szent este előtt még nekem a város főterére kell mennem karácsonyi műsorra. Méghozzá azt a roncsot, nevezzük színpadnak, még azt is fel kell díszíteni. Kifújtam a levegőt, és megálltam a még teljesen csupasz színpad előtt. Muszáj volt megtennem. Körülnéztem, alaposan, és az első fa deszkát leteszteltem. Egy alaposat belerúgtam. Nekem jobban fájt, mint neki. Felhúztam a lábam, és leültem a színpadra.

-      Ne ítélj a látszat alapján! – sziszegtem. De ha most összeszakad alattam, akkor én egy hiszti roham után itt hagyom. Az igazgató fekete áramvonalas gondosan ápolt fekete kocsija tele volt karácsonyi díszekkel. Műfenyő, égősor, cukorka bot, kisdoboz, nagydoboz, minden volt rajta. Megkerültem a színpadot és levettem a kocsi tetejéről egy dobozt, hogy segítsek. Leraktam a stabil, de romhalmaznak tűnő deszka tákolmány mellé majd újabbért mentem. Felnéztem a színpadra, és csak pár srác próbálta összerakni a műfenyőt. Gary a dobogón állt, és onnan nézte a szám szerinti három srácot, akik nem boldogultak a fával. Nem ám segített volna nekik. Csak összehúzta magán a fekete kabátot.

-      Csórikáim! – mosolygott diadal ittasan.

-      Akkor sem kell segítség Őnagysága! – ordított le a színpadról a vörös hajú srác. Jé ő is itt van! Észre se vettem. Hupsz!

-      Ha kellene, akkor se segítenék te hadibarom. – mosolygott rá negédesen. A srácnak elege lett, és puffogva nyargalt a színpad elejéhez. Most adódott az első alkalom, hogy neki kell lenéznie Rá. Vagy bárkire is. Nem épp egy égi meszelő. És nekem addig kellett várnom, hogy leessen aminek kell! Azonnal öles lépésekkel megfogtam Gary karját és arrébb vonszoltam.

-      Mi volt ez? – kérdeztem összevont karokkal.

-      Ezt a kérdést nem neked kéne feltenned véleményeim szerint! – fonta ő is össze a karjait.

-      Mi ez? – kérdeztem nyugodt hangon. Tényleg nem tudtam mi ez a civakodás közöttük, de hogy már nem is tudom mióta ezt hallgatom… Már sok.

-      Semmi. – maradt ugyan olyan szűkszavú.

-      Mi ez a területféltési vita? – néztem rá.

-      Területféltési vita! – csapta össze a két kezét, miközben nevetett – Összepisálom magam. – majd megkomorodott. – Nem, ez nem az.

-      Peeersze. És amikor mosdóba mész, akkor meg kinyitod Pandora szelencéjét. – helyeseltem.

-      Pontosan. –ekkor lett volan kedvem feltenni a„Szeretsz?” kérdést. Mg morcosan is jól nézett kis. A vastag sállal a nyakában, a fekete kabáttal, a sötét kesztyűvel a kezén. Élvezet volt számomra végigmérni is. Közelebb léptem hozzá, és a képébe másztam, és lehúztam, hogy a szemébe nézhessek.

-      Csak döntsd el mit akarsz! – majd otthagytam. Ha nem tudja mire céloztam, akkor egy barom.

MERRY XMAS!

Pár órával később - amikor már kellőképpen átfagyott a szoknyában a lábam- elkezdődött az előadás is. Én a színpad mellett álltam, egy cukorka bot erdő közepén, és néztem a nagyszabású „show- t”. Már ötödszörre helyeztem át a súlyomat egyik lábamról a másikra, amikor végre vége lett az egyik táncos előadásnak. Eret vágni volt kedvem abban a helyzetben… Mi ez? Ezt nevezik előadásnak? Szerintem csak valami van a nadrágjában, amitől ugrálással akar megszabadulni. Az előadásra egyre kevésbé figyeltem és csak azon agyaltam, hogy azóta nem beszéltünk amióta otthagytam. Nagy valószínűséggel most is valahol a hátam mögött áll. Lehet, hogy csak pár méterre, de akkor sem nézek hátra. Azért sem. Körülnéztem – szigorúan csak magam mellett – és csak én voltam az a balek, aki figyeli ezt a mocskot. A cipőmet néztem, amikor egy életnagyságú cukorkabot kúszott a derekamra. Majdnem felsikítottam, de belém fagyott a szó.

Megcsókolt. Végre. Átöleltem a nyakát, és akkor már nem is számított sem az, hogy leesett a sapkám, és hogy megfagyott a lábam, mert hozzá bújhattam.

8. fejezet

      8.  fejezet

Kellemes Adventi heteket!
 Kitartás! Mindjárt szünet, és pár "nap"
 és a karácsony is kopogtat.

Ebben a rideg világban ki mer igazán szeretni? A francba, létezik egyáltalán szőke herceg fehér lovon? R.D

Ö

nelégedetten fújtam ki a levegőt az utolsó három órát jelző számokra pillantva. Elmosolyodtam, és azon gondolkoztam, hogy hol késlekedik Gary? Felálltam és kimentem a folyosóra.

-      Hol késlekedsz már? Ha nem kapok kávét rögtön bealszom. – dörzsöltem meg a szemem. – Hol vagy? – nyújtottam el a szót.

-      Berlinben. – jelent meg a folyosó végén Gary.

-      Hát valahogy gondoltam, hogy nem a Bazilika gyóntató székében. – vettem ki a kezéből a kávémat.

-      Azt nem neked hoztam. – lökött meg a vállával miközben elhaladt mellettem. Én elfoglaltam tisztes helyemet, és amikor felpillantottam csak a szitkozódó társamat láttam.

-      Pfff… mi a franc? Mióta van itt ez a gaz? – rúgott a cserébe majd helyet csinált előttem az íróasztalon, és felült az asztallapra. Én csak a széles vállát láttam amin megfeszül a piros kapucnis faék egyszerű pulóver. Finom eséssel omlott a csípőjére.

-      Azt hiszem késő. Előbb kellett volna hoznod a kávét. Három, kettő, egy… Szunya. – csuktam be a szemem, és a homlokom az asztallapra fektettem.

-      Nem ilyen egyszerű az. – éreztem, hogy leszáll. Kinyitottam résnyire a szememet és csak két kék szempárral találtam magamat szemben.

-      Várom, hogy elaludj. – vigyorgott úgy, mint egy hiéna. Riadt tekintettel néztem rá, ő pedig úgy viszonozta ezt, mintha a legegyszerűbb matekos példát rontottam volna el. És ő tudná a választ.

-      Nem megerőszakolni akarlak, hanem rajzolni valamit a homlokodra. – lökte meg a fejemet finoman a mutató ujjával.

-      Ühüm. És szabad tudnom mit? – fedtem el a bennem bujkáló kételyeket.

-      Nem. – rázta meg a fejét halkan nevetve, miközben elnyújtotta a szót.

-      Gondoltam. – suttogtam. – Már csak ezt a három órát kell kibírnom. Veled. – vigyorodtam el.

-      Én is épp annyira szeretlek, mint te engem. – állt fel morcosan. Óh ember, ha tudnád mit mondtál most.

-      Bocsi. – tettem hozzá, ő pedig hátranézett a válla felett, és elmosolyodott. Oké, ez meg lett bocsájtva. – Tudod reggel nyolctól itt lenni egészen éjfélig nem épp kellemes elfoglaltság.

-      Nézd a pozitív oldalát. – kortyolt bele a kávéjába. Csak a szemüvegen átszűrődő sokat mondó szeme látszott csak. Egyben már biztos vagyok. Ha a fejére húzná a tejeskávét akkor is oda lennék érte.

-      Mi lenne a pozitív oldala? – eszméltem fel.

-      Az, hogy itt vagyok. – húzódott végig önelégült mosoly az arcán.

-      Már tököm tudja… - kezdtem.

-      Pislogtál. – nézegette a sarokban álló „gazt”.

-      Hogy a… - csúnyát akartam mondani, de akkor is rávágná, hogy pislogtam, és ahogy nővérem mondja az nem nőies. – Hogyan csinálod? – néztem rá összeszűkült szemekkel.

-      Egy varázsló vagyok. – nézett rám kerek szemekkel. Belőlem pedig kitört a röhögő görcs.

-      Úgy néztél ki, mint egy beszívott mókus. – nevettem tovább.

-      Jó’ van ügyes vagy! – kezdett el tapsolni.

-      Nos… Épp ott tartottam, hogy már nem is tudom hány órája nézegetem a karácsonyfát amit még nem is díszítettünk fel. – mutattam a fára. Olyan diadalittasan állt ott. Az örök zöld ágak, és a fenyő törzse karácsonyi illattal árasztotta el a helységet, és a lentről beáramló mézeskalács is rásegített a karácsonyi hangulatra.

-      Az női munka. – húzta ki magát a munka alól. Megint.

-      Ahogy férfi munka a takarítás is, mégsem csináljátok.

-      Ügye tudod, hogy még nincs ott a pont?

-      De ott van, mert azt mondtam. –vágtam rá.

-      A kis cuki. – morgott tovább, és letette a kávéját az asztalra, és megállt előttem. – Na, nem mész?

-      Elbambultam. – ráztam meg a fejem.

-      Azt hiszed nem vettem észre?

-      Tudom mit veszek neked karácsonyra, drága egyetlen csapattársam! – csaptam össze a kezem. Érdeklődve nézett rám.

-      Egy kis jóindulatot. – kacsintottam rá.

-      Már alig várom. Vajon milyen érzés lehet?! – hülyéskedett tovább, majd elkezdtük díszíteni a fát. 

Amikor végeztünk már elfáradt a kezem.

-       Elszoktam én már ettől. – ültem le a földre, majd néhány másodperc múlva elterültem a parkettán. Csak arra eszméltem fel, hogy Gary guggol mellettem és megcsiklandozza az oldalamat.

-  Esik a hó. – nézett ki továbbra is a nagy üvegen.

Az íróasztalnál álltam az ajtóval háttal és még utoljára az órára pillantottam a vállam felett.

-      Sosem lesz vége. – fújta ki a levegőt, és csak akkor vettem észre, hogy veszélyesen közel áll hozzám. A combunk már majdnem összeért. Felpillantottam rá, amikor találkozott a pillantásunk. Szinte egyszerre néztünk el másmerre. Az én szívem kalapált és alig hallottam a saját gondolataimat. Kifújtam a levegőt és elhatároztam valamit. Megvalósítom az újévi ígéretemet! Megcsókolom! Meg fogom csókolni! Megfogadtam magamnak valamit, és azt be is tartom. Felnéztem rá aki még mindig a padlót fürkészte a tekintetével. Azonnal elbizonytalanodtam. De beszari vagyok basszuskulcs! Megköszörültem a torkom, és inkább a falra néztem. Jól van… Nem törik össze a világ, ha nem tartok be valamit. Az ígéretek a mai világban azért vannak, hogy ne tartsam be őket. Méghozzá magamnak tettem fogadalmat. Még fájdalmat sem okozok senkinek. Csak a szerelmes szívemnek. Elhúztam a számat, és nekitámaszkodtam az íróasztalomnak. Kííínos cseeend… Jóóó’ vaaan… Felnéztem rá, a kezemet ökölbe szorítottam el sem tudtam hinni, hogy mit is akarok csinálni. Teljesen megőrültem. Megenyhült az ujjaim görcsszerű ökölbe szorulása. Meggondoltam magam. Az egyik lábamról a másikra szerettem volna állni, amikor valahogy összeakadtak a lábaim, mint a bukdácsoló őzikének. Biztosítanom kellett valamit. A tenyeremet a mellkasára fektettem. Felnézett rám, én pedig rá.Éreztem ahogyan a mellkasa egyenletesen emelkedik, és azt, hogy az enyém nagyon nem. Most jó, hogy nem mérnek várnyomást. Lehunytam a szemem, és megcsókoltam. 

Nem mondhatom azt, hogy ez volt életem legjobb csókja, mert nem. Főleg úgy, hogy ez volt az első. És még viszonzatlan is maradt. Amint minden porcikám kapcsolt, hogy: SOS, VESZÉLY, TÉNYLEGES BARÁT ZÓNA. Elhúzódtam. Miért nem csókolt vissza? Ez nem csók volt… Én csak ráestem. Öhm.. Pont a csókolni való ajkaira. Ez nem bűn. Csak esetlenség!

-      Bocsánat- suttogtam. Ő csak mély lélegzetet vett. Elfogok süllyedni. Végleg. Mélyen a szemembe nézett nekem pedig kedvem lett volna kirohanni, de belevesztem a tekintetébe. Közelebb lépett hozzám, a derekamra csúsztatta a kezét, és hosszas tétovázás után megcsókolt. Én átkaroltam a nyakát, és hagytam, hogy irányítson. De arra nem számítottam, hogy a kis félénk csókomból ilyen lesz. Ilyen… Hogy is mondjam? Keresem a tökéletes szavakat, erre a tökéletes dologra. Szenvedélyes volt, és nem járt az agyam. Mintha teljesen kiürült volna – jó az nem lehetett nehéz-. Az oldalamon csúsztatta le a tenyerét és felhúzta a lábamat, hogy könnyedén ülhessek fel az asztalra. Átfontam a lábammal a csípőjét. A keze a pólóm alá bújt, és közel húzott. Lehúztam a kapucnis pulcsiját, amit ő lehúzott a karjáról és eldobta. Megtehettem amire már évek óta vártam! Én túrtam bele a hajába, én csókoltam, engem tartott a karjaiban. Az ujjai a nadrágom gombjaira tévedtek és könnyedén gombolta ki őket. Levette a pólóját, pár pillanattal azután rólam segítette le. Arra a pár másodpercre szakította csak meg a csókunkat. Ez kellett nekem. Kicsit elszakadnom, hogy észbe kaphassak, és újra tudjam, hogy mi hogy is van! Amint újra az enyémnek tudtam észbe kaptam. Mi a fészkes jó fenét csinálok? Eltávolodtam tőle, és a homlokomat az övének fektettem. Nem bírtam levakarni a vigyort az arcomról.

-      Nem… nem, nem, nem. –hajtogattam. – Nem. – nyújtottam el a szót, majd leszálltam az asztalról.

-      Mi a franc volt ez? – kérdeztem. De igazából magamtól.

-      Nem értem a problémád. – mondta miközben éreztem a leheletét az ajkaimon. Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy még egyszer és talán utoljára csókoljuk meg egymást. Eltávolodtam tőle, és felvettem a földről a pólóját és hozzávágtam.

-      Most mi van? – tárta szét a kezét.

-      Hagyj gondolkozni! – vágtam rá. Most őszintén az a pasi áll előttem 50%-ban meztelenül, akibe már Isten tudja hány éve belezúgtam. Ki tudna ilyenkor gondolkozni?

-      Neked barátnőd van. – mutattam rá ingerülten bepárásodott szemmel, majd felvettem a pólómat. Megcsuklott a hangom. Épp válaszra nyitotta volt az ajakit, de én úgy döntöttem nem hallgatom meg. Leviharzottam a lépcsőn. A cipőm sarka egyenletesen kopogott a fokokon.

7. fejezet

      7.  fejezet

 

-T

essék? – ismételtem meg egy hangnemmel hangosabban mivel senki sem válaszolt. Mintha csak egy hó gömbben álltam volna. Úgy kavargott minden körülöttem. Csak nem megnyugtató, gyönyörű hópelyhek, hanem fojtogató valóság. Már ott voltam, hogy leülök, és sírok. De nem alázom meg magam. És nem is érdemli meg, hogy utána sírjon valaki. Kirohantam volna, de lecövekelt a lábam. Odabetonozták! Jelent meg a mókás gondolat a fejemben, és lepillantottam.

-      De mondjuk meg őszintén. A szerelemnek ez az ára. – mosolygott tovább. - Boldog Karácsonyt kicsim. – fordult Gary felé, és a két keze közé tudta az arcát. Még ha akartam flegmán is hangozhatott volna, de semmi rosszindulat nem volt benne.

-      Nem itt kéne megbeszélni – szabadította ki magát a szorításából. – Ne rendezz jelenetet.

-      Nem rendezek én semmit. Ez az igazság. – tette a tökéletesen lapos hasára a kezét. Összeszorítottam az állkapcsomat. És azon gondolkoztam, hogy: Istenem, miért büntetik a kannibalizmust?

-      Nem! –emelte meg a hangját, miközben maga elé nézett. Megköszörülte a torkát, és úgy tűnt összeszedte magát annyira, hogy folytassa.

-      Lehet… - fújta ki az eddig benntartott levegőt. - lehet, hogy terhes vagy. De magyarázd már el nekem, hogyhogy a picsába, amikor egyszer sem… Ismétlem… - lépett messzebb tőlünk. Én megmarkoltam az íróasztalom peremét, és próbáltam nem elájulni. Hihetetlen rosszullét tört rám. Lehet, hogy csak a benntartott sírás az oka. Csak nehogy feltörjön vulkánként!

-      Egyszer sem feküdtünk le. Soha. – folytatta Gary.

-      Pont ez a baj! – sziszegett. Felkaptam a fejem, de éreztem már kezdett elmosódni a kép a könnycseppektől a szememben. – Zavar, hogy ennyi lány között vagy. És ne mondd már, hogy nem távolodtál el tőlem. Ja, vagy lehet, hogy nem velem feküdtél le, hanem mással. Az „még jobb” – rajzolt idézőjeleket a levegőbe a lány. Az eddigi mérföldkő mintha visszahúzódzkodott volna a szívemre.

-      Akkor legalább olyat kamuzzál ami hihető. – terelte vissza a témát- Vagy mit hiszel elmész előttem, vagy mellettem, és hupsz terhes leszel? – tárta szét a kezét. Ha ez így menne, akkor már sok gyerekem lenne tőle azt hiszem. De most akkor mi van?

-      Most te ezt érted? – fordult felém a lány. – Úr Isten mi van veled? – lépett hozzám aggódva. – Szarul nézel ki.

-      Kössz. – köhögtem fel szinte a választ.

-      Kérsz egy pohár vizet?

-      Nem jól vagyok. Lehet, csak összeettem valamit. – vettem egy mély levegőt. És mosolyt erőltettem magamra, majd Garyre pillantottam. Valami bujkált a tekintetében, én viszont elpillantottam.

Kénytelen leszek bohócot csinálni magamból a karácsony előtti utolsó tesi órán és egy erős narancssárga gumilabdát vaktában vagdosni a palánkhoz.

-      Csak arcon ne találjon el, kérlek! – néztem a plafonra, és eldobtam a labdát. – Persze miért is ne? – pöröltem felháborodottan a levegővel, miközben mindenki más szépen csinálta a gyakorlatot. Azt hiszem az egyetlen sikerélményem, azaz a tesi óra lesz, amikor négy pontot szereztem a csapatnak. Egyetlen sikerélmény volt. Muszáj volt feljegyezni. Hány éve is volt? Ez a csoda ötödikben történt. Lehet, ha felkaptak volna, még vittem is volna ezen a téren. Dühömben a frufrumba túrtam, ami rögtön vissza is hullott a homlokomra.

-      Rosszul csinálod.

-      Oh, nem mondod. Micsoda megfigyelés. – pördültem meg a bunkó mondatom után. Egy fehér pólóba bújtatott mellkassal találtam magam szemben. Úgy akartam folytatni, hogy: Ha nem mondod Gary, akkor hülyén halok meg. – de elrendítettek a „beton biztos” tervemtől.

-      Öh…

-      Igen? – állt még mindig közel hozzám. Most azt akarja, hogy ellépjek?! Mert most csak egyben vagyok biztos. Vagyis ha jobban belegondolok kettőben. Ne ítéljetek el, belevesztem az illatába! Az egyik tény az, hogy lány vagyok a másik meg az, hogy szörnyen kell nekem, hogy magam mellett tudhassam. Megráztam a fejem, és elhátráltam. Megigazította magán az izom pólót ami csak neki állt jól a teremben. Majdnem az összes fiún olyan lógott, de nekik csak ropi mutogató. Gary - nek – a francba – tényleg volt minden féle epsz -e ahogy nővérem mondaná. Nem kigyúrt izomagy féle típus, hanem olyan, ha például egy pohár vízért nyúl akkor megfeszülnek az izmok, és én akkor halok meg.

-      Így soha nem fogsz betalálni. Ha megvan egy jegyet javítanak a jegyeden. Lebegjen ez a szemed előtt. – villantott félmosolyt. Majd megpróbálta úgy bedobni ahogy én. Tényleg nem ment be.

-      Látod?

-      Őszintén? – kérdeztem úgy, mint egy ma született bárány.

-      Nem úgy értem, mert vak vagy, mint én, de – neki jól ál a szemüveg, tényleg megnyugtató érzés. – nem talált be egy ekkora Isten se, mint én. – vigyorgott diadalittasan. Megforgattam a szememet. Ego a csúcson.

-      Szívesen mondanám, ha az Egódról leesnél az IQ-dra szörnyet halnál, de nem mondom. – vigyorogtam.

-      Ha-ha-ha-ha – nevetett tényleg úgy, mintha a világ legnagyobb viccét mondtam volna. Mi a buktató? - Nem. – mondta megkomorodva. 

majd odasétált hozzám, én pedig néztem ahogy az emberek kiszállingóznak a teremből.

-      Figyelsz? – tapsolt egyet előttem, miközben mögöttem állt.

-      Igen főnök. – tisztelegtem.