6. fejezet

Egyszerű kérdés: Miért???

T

eljes csend uralkodott az ország fővárosának  főtérén. Azt hittem ez csak „legenda”. El sem hittem, hogy lehetséges  ilyen. A folyton nyüzsgő városban csak két eszeveszett hülye állt egymás előtt. Az egyik egy magas fekete kabátos srác, a másik egy elme roggyant lány, aki keresgél a táskájában, de olyan sebességgel, mintha csak egy robbanó bomba után kutatna. Az a lány voltam én.

-      Ez nem lehet igaz. Valami nagyon rossz viccet űzöl talán? – néztem fel végül az előttem ártatlanul tekintgető Garyre.

-      Rossz köröket futsz kislány. – dugta zsebre a kezét.

-      Nekem szükségem van rá! – léptem közelebb hozzá, és megmarkoltam a pólóját.

-      Tudom, hogy szükséged van rám. – húzódott végig önelégült mosoly az arcán.

-      Nem rád, te hadibarom, hanem a telefonomra! – legyintettem.

-      Úgy már más a helyzet. – nézett oldalra, majd összehúzta magán a bőrkabátot. – Hol láttad utoljára a telefont? – próbált segíteni a tipikus kérdésekkel. De most segített.

-      Basszus! Az iroda! Úgy tudtam. Köszi. – fordultam meg szélsebesen.

-      Így sosem fogsz odaérni. – kiáltotta utánam. Majd elővette az egyik zsebéből a kocsi kulcsait. Feldobta, és elkapta. Majd elkezdte az ujján forgatni.

-      Kell egy fuvar? – döntötte oldalra a fejét. Miközben a sötétben nagyokra nyíltak a pupillái. Automatikusan ugrottam volna a nyakába.

-      Ha ragaszkodsz hozzá… - túrtam a hajamba. Majd megfordult, és elindult az ellenkező irányba.

-      Jössz már? – fordult meg. Majd színpadiasan felvonta az egyik szemöldökét. Intett, hogy siessek. Rohamosan bólintottam és utána rohantam. Alig tudtam utolérni.

Óvatosan feszültem neki a roppant nehéz ajtónak. Még sosem tűnt ilyen nehéznek, na, meg hangosnak. Körülnéztem a helységben, de a sötétben semmit sem láttam. Hátulról egy éles, világos fény vetült a falra. Gyorsan beléptem, és automatikusan megragadtam a kezét. Az ajtó lassú csukódással kattant a helyére.

-      Ne, most mi a terved Miss Minden Rendben Lesz? – kérdezte ingerülten. Amikor az íróasztalra pillantott. Majd rám. Valami bujkált a tekintetében.

-      Akarom tudni mire gondolsz? – kérdeztem suttogva bizonytalansággal a hangomban.

-      Semmi rosszra. – húzódott végig hiénavigyor az arcán.

-      Neked ez nagyon megy. – ráztam a fejem mosolyogva.

-      Ugyan mi? – hátrált lassan az asztalhoz, miközben oldalra döntötte a fejét.

-      Ez. – mutattam az arcára.

-      Ez? – majd egy grimaszt vágott. Felnevettem amit próbáltam elrejteni, de akkor még hangosabb lett. A fény egyre fényesebb és élesebb lett. Egyértelmű lépések hallatszódtak. Azonnal az eszembe villant az egyetlen lehetőség. El kell bújni. Kicsit gyerekes, kicsit felismerhető, de az én ötletem. Az íróasztal mögött megcsúszott a cipőm és egy pördüléssel a földre huppantam.

-      Megérkeztél? – kuncogott.

-      Meg. – nyüszögtem mikor egy zár kattanását hallottam, majd még egyet.

-      Ez a zár volt ugye!? – döntötte hátra a fejét, miközben összeszorította a szemét. El sem hitte, hogy itt ragadtunk. – Mióta van ezen két zár? – színlelt műsírást.

Egy óra múlva:

-      Én tudom ám, hogy mi ez a kis álarc. – nézett ugyan úgy előre, miközben rám sem nézett. Mintha csak egy szellemnek beszélne. Vagy az üveg mögött feltárult városnak.

-      Nem pontosan értem mire célzol. – pillantottam rá, de amikor nem viszonozta újra kinéztem az ablakon, a kivilágított városra. – Uram kifejtené pontosabban? – löktem meg az oldalát a vállammal.

-      Inkább semmi. Nem mondtam… semmit. – Hajolt előrébb miközben a térdeire támaszkodott, és beletúrt a hajába. Én akarok beletúrni.

-      De érdekel. – másztam elé négykézláb, hogy a szemébe nézhessek.

-      De ne érdekeljen. – hajolt közelebb miközben édesen mosolygott.

-      Te kezdted! – fogtam rögtön rá.

-      Hogy lehetsz ilyen? – mosolygott miközben megrázta a fejét.

-      Milyen ilyen?

-      Ilyen kislányos, nőies, és fiús egyszerre. – mért végig. – Ez tetszik. – dőlt hátra. Én pedig örültem, hogy sötét van, és nem látja az elpirult arcomat, amin bamba vigyor ül.

-      És ijesztő, hogy ez idő közben pontosan megismertelek. – sóhajtott fel.

-      Francot ismersz…

-      Biztos vagyok benne, hogy pislogtál. – ad egy: ki emlékszik, hogy pislogtam –e, ad kettő honnan veszi, ha behunyta a szemét? nem is látta!

-      Honnan veszed? – kérdeztem zavarba jötten, miközben megváltozott a hangszínem, és a hanglejtésem is.

-      Mert a tudatalattid egy bizonyos szinten tiltakozik ez ellen. De lehet, hogy az… Idézem… „Franc” még belefér.

-      Mi a franc – hangsúlyoztam ki – vagy te egy kibaszott pszichológus? – vontam fel a szemöldököm.

-      Ez akkora kamu. – majd mintha rugóból lőtték volna ki előrébb hajolt. Én pedig elhátráltam. – Akkora kamu vagy. – hajtogatta tovább Gary.

-      Nem vagyok az. Egy komoly, összeszedett lány vagyok.

-      Ebből csak egy igaz. – kötötte az ebet a karóhoz. – Az, hogy a gyengébbik nemhez tartozol– vigyorgott. Gyengébbik nem az anyja!

-      Ezen vajon mennyit gondolkodtál? – hitetlenkedtem. És inkább nem szidtam meg a nőkhöz tett megjegyzésére.

-      Folyamatosan hülyülsz. Láttalak a nővéreddel. Szöges ellentéted, mint amit itt próbálsz mutatni. Ez egy álarc, hogy nehogy megbántsanak vagy mi a faszom? – egész színpadias, filmbe illő lett volna a monológ, ha nem káromkodja el magát. De ő ilyen. És én nem tudok önmagam lenni.

-      Eddig nem kérdeztem, de most megteszem. Ezt hol olvastad? – majd mintha nem is én irányítottam volna a kezeimet a tenyeremet a térdeire fektettem. Ő csak megforgatta a szemét. Majd a kezét az enyémre tette.

-      Ezt most saját kútfőből jött. – mosolygott rám negédesen.

-      És veled mi van?

-      Velem?

-      Veled. – bólintottam.

-      Minden teljességgel rendben. – volt valami a hangjában.

-      Ez nem volt meggyőző. – ráztam a fejemet.

-      Pasi vagyok. Nem fogom elmondani a problémáimat.

-      Bocs… - tettem fel a két kezem védekezően.

Reggel:

A drágalátos barátnő úgy tört be az irodába, mintha egy tornádó lenne. Istenem. Nem ártott nekem semmit, és szidom. Miért? Nekem nem tetszik Gary. Nem tetszhet.

     -      Tökéletes hírem van. – mosolygott miközben Gary nyakába ugrott. Ő csak ellökte magától pár tized másodperc után.

     -  Terhes vagyok. – mosolygott tovább.

    - Tessék? – léptem én is be a beszélgetésbe.