Amióta rendes letermemtést kaptam az Ivan-os lekaparás után, azóta vigyázok a megfogalmazásaimra. Idegesen néztem körbe az osztálytermen, és mindenki idegesen lapozgatta a tankönyvét. Mi a fszom? Lehuppantam Dóri elé, és ügyeltem arra, hogy még rá se nézek. Chris otthon folyton húzta az agymat a munkakapcsolati határokkal.Egy csók után... Akarom mondani, egy együttlét után, és egy Ivan eltűnése utáni csók után minden olyan zavaros volt. Túl zavaros. Főleg most. Amint lehuppantam belépett drága-egyetlen tanár urunk. Erőltettem magamra egy félmosolyt. Úgy érzem ma is megszivat. Letette a barna bőrtáskáját a tanári asztalra, és felnézett. Azt hiszem vagy a többieknek nem kellett volna átnézniünk az agyagot... Vagy nekem kellett volna. Rohamosan keresgettem a tankönyvben a mai leckét. De mit vettünk? Felnéztem, amikor a tanár minden elmondó: Oh, most de megszivatlak- fejjel mosolygott. Körbenéztem. Rám. Rám vigyorog. Meghalok! Ezen a gyönyörű keddi napon nem is lehetne jobb röpkét írni. A magas testalkatú, kopasz tanár a hasára szorítva a kezét lépkedett a padsorok között, hogy leellenőrizze, hogy... ahogy modani szokta, hogy idézzem: "A büdös fővárosi gyerekek" nem keresik-e rohamosan a puskájukat itt-ott.
- Oh, bárcsak... - gondoltam magamban, és a plafonra emeltem a tekintetem. Bár lenne puskám basszus. Újra körbenéztem. Mindenki kerek szemekkel a lap felé görnyedve próbálta összeszedni a gondolatait. Nekem a legnagyobb mondat a fejemben az, hogy hogy hívjam fel magamra a mögöttem ülő leányzó figylemét. Persze csak az irodában. Félmosolyt villantottam.
- Dúskál az önbizalomban Gary... - cövekellt le előttem a Tanár Úr. Akit egyszer leteremtek... Egy csodaszép napon. Magamban szitkozódtam. Olyan dolgok úszkáltak a fejemben a tanár egyszerű jelenléte miatt, amit még elolvasni sem lenne szép. Idegesen doboltam a padon. Nem ingok meg. Próbáltam fel fenni a Dóri előtt használatos beleszarok-mindenbe- és- nagyon-önelégült- vagyok- fejemet. Nem jött össze. Riedt tekintettel néztem fel a tanárra.
- Sok sikert Gary. - pördült meg a tanár elöttem. Én meg pont segg magasságban voltam. Megborzongtam. Soha többet nem fogok szépet álmodni. Vagy egyeltalán nyugodtam aludni. Lehajtottam a fejem, és lehunytam a szememet. Ezt a képkockát persze nem tudta kitörölni az agyam. Mint amit matek órán szokott csinálni! Felnéztem a pedagógusra, aki gondosan rendezgette a papírjait. Ki gondolná ilyenkor, hogy egy megátalkodott khm... kisördög? - mást akartam mondani, de most nem lehetséges a karika megjelnítése...- Erre a gondolatra megforgattam a szemem. Lenéztem a lapra. Ja, hogy kérdések is vannak! Na, ha figyeltem volna, még egy hármast is összehozhatnék! Egy valami itt a gond! Hogy nekem az előző óra teljesen kiesett. Ismerős ujj ért a hátamhoz. Érintésétől megugrottam. Basszus! Szívrohamot kapok! Még sikítani is lett volna kedvem. Tudtam, hogy Dóri írja a feladat számát, és megoldását a hátamra. Ebben a játékban jó voltam. Amint belegondoltam az előző mondatomba, perverz vigyor ült ki az arcomra. A pasi agyam rögtön el kezdte félreérteni a játék szót. Mit tehettem volna? Követtem az utasításokat.
Csak van egy nagy bibi.
Egy valamit megfogadtam! Vagyis Chris fogadtatott meg velem. Azt mondta, ha nem beszélek vele egy napig, és a második napon sem érzek túl nagy késztetést arra, hogy beszéljek hozzá, akkor kizárhatjuk a minimális esélyét is annak, hogy egy iciri picirit is szerelmes lennék belé. Mert nem vagyok, de ezt a legjobb haverom nem bírja felfogni! Simán kibírnék még egy hetet is!
Újabb megfejtés rajzolódott az elmémbe. - már ha van olyanom... Elgondolkodtató feltételezés, de most erre nincs időm!- Leírtam a papírra. Chris jelent meg lelki szemim előtt.
Most nem beszélek Dórival! A válaszira viszont nagy szükségem van. A folyosón egy csoport olyan hangosan vonult, hogy simán átkibálhatnék a terem másik felébe, hogy melyik a helyes megoldás, de amekkora szerencsém van, és amennyire utál, azonnal ráírná az egyest. Felállt a tanár a székből, és Dóri abbahagyta a betűk írását. Hátradőltem a székben. Nem ekkora embereknek vannak kitaláva ezek a padok. Istenem, két méteres vagyok! Végigcsúsztatta a tenyerét a hátamon, majd a mellkasomon jelent meg a keze. Hátrahúzott. Erre nem számítottam, az egyszer biztos. A szívem zakatolni kezdett. Hintáztam a székkel. A szemébe néztem.
- Van valami a levegőben... Kinél van vizes vödör? - nevetett fel a másik padsorban ülő srác.
- Írd a helyes válaszokat! - suttogta. Most ezt azért mondja, mert tudta, hogy felét direkt elírtam, vagy azért, mert azt hiszi, hogy ennyire hülye vagyok!? A tanár elordította magát a folyosón, nekem megcsúszott a székem, és a padjára támaszkodtam. Huh, biztos pont. Levegő után kaptam.
- Jól vagy? - nézett rám ijedten. Miért kérdezi ezt úgy tőlem, mintha én lennék Szűz Mária egy napra, és elvesítettem volna a szüzességem? Egy pillanat alatt elrontanám a hosszú hírnevét... A kérdésére bólintottam. A pad is biztos pont volt, ahogy Ő is. Összeszorítottam az állkapcsomat, és kifújtam a levegőt, és közelebb húztam magam a padhoz. A tábla feletti óra kínkeservesen vánszorgott át az utolsó perceken és megszólalt a csengő. Mintha csak angyal hangot hallottam volna! Ezt utoljára ma reggel hallottam, amikor megláttam a napi koffein adagomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése